Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ruff Tibor
Az igazi romantika megvalósítható

Hűség: a szerelem jövője


 Egy házasságkötésen gondolkodó fiatallal beszélgetve felmerült a kérdés: miről tudja az ember azonosítani a szerelem érzését, megkülönböztetni a felszínesebb vonzalomtól.
Lehet-e hinni ennek az érzésnek, a tartalmának? Létezhet-e ilyen maradandó és kizárólagos kapcsolat az emberi élet több évtizedes realitásában? Romantikus illúzió-e ez, vagy szilárd valóságot tükröz, amelyre építkezni lehet? S ha igen, hogyan?


Három lényeges dolog merült fel ezt illetően: akkor szerelmes,
1. ha úgy érzi, a másikkal akarja leélni az egész életét;
2. ha úgy érzi, más valakivel soha nem akar ilyen jellegű kapcsolatba kerülni;
3. ha úgy érzi, képes a másik embert annak egész személyiségével – hibáival! – együtt szeretni és egész életére "bevállalni". Ezt az érzést nem egy vallási dogma vagy külső törvény kényszere írja elő a szerelmesnek, hanem a szívéből, szabadon tör elő.

Lehet-e hinni ennek az érzésnek, a tartalmának? Létezhet-e ilyen maradandó és kizárólagos kapcsolat az emberi élet több évtizedes realitásában? Romantikus illúzió-e ez, vagy szilárd valóságot tükröz, amelyre építkezni lehet? S ha igen, hogyan?

A Biblia válasza ezekre a kérdésekre a házasság.
A házasságban a két személy eggyé válik, és nem lehet őket súlyos károkozás nélkül kettéválasztani

Amikor Jézust a farizeusok megkérdezték, szabad-e bármilyen okból elválni, a másik fél házasságtörésének esetét kivéve, nemmel válaszolt. Tekintve, hogy az ő tevékenységének legfőbb célja az volt, hogy a külsődlegesen, kényszerként megélt erkölcsi törvények további erőltetése helyett az emberek belső szívügyévé tegye a szereteten alapuló, igazságos életet, sohasem lehet helyes Jézus szavait csak afféle rajtunk kívülálló "tiltásként", formális, vallási "parancsként" értelmezni – mivel ez a kimondójuk szándékával merőben ellentétes –, hanem az élet valódi tartalmára vonatkozó igazi megoldást érdemes keresni bennük, és bensőleg, mint egy igaz tanácsot kell fontolóra vennünk. Jézus válaszát azzal indokolta, hogy a házasságban a két személy eggyé válik, és nem lehet őket súlyos károkozás nélkül kettéválasztani.

A Szentírás egésze egységesen amellett tesz tanúságot, hogy a szexuális egyesülés során a résztvevők személyisége maradandóan egybeforr, "egymáséi lesznek". Ezért nevezi a bibliai nyelv ezt "megismerésnek" ("azután ismeré Ádám az ő feleségét, Évát, aki fogant vala méhében…"), mivel a két ember leplezetlenül feltárulkozik ennek során egymás előtt. Ez abban is megnyilvánul egészen konkrétan, hogy testük mindenki más elől eltitkolt részeit is korlátlanul feltárják, viselkedésük is olyan, érzelmileg, lelkileg, amilyeneknek sohasem látni őket egyébként.

A zsidó–keresztény hagyomány egyértelműen azon az állásponton van – bár ez természetes módon is magától értetődik –, hogy ilyenkor nemcsak testi, hanem lelki és szellemi feltárulkozás, megismerés is történik, sokkal mélyebb rétegekig, mint ahogyan az, mondjuk, egy beszélgetés vagy egy közös program során történik. (A Szentírás nyelvei ugyanezt a szót használják Isten legmélyebb értelemben való megismerésére is.)

E folyamat során a két személyiség összeolvad, és többé csak azon az áron választható el, hogy mindkét fél önmagából veszít el – a magyar nyelv jól kifejezi ezt a "szakítás" szóval –, a másikat pedig "ellopja".

Malakiás próféta szerint ez a szétszakadás az ember szellemében a szellemi–lelki halállal egyenértékű pusztulást okoz: "És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással és kesergéssel… És azt mondjátok: »Miért?« Azért, mert az Úr tett bizonyságot közted és a te ifjúságod felesége közt, akit te megcsaltál, holott társad és szövetséges feleséged! Nem tett ilyet egy sem, akinek még volt szelleme! … Mert gyűlölöm az elbocsátást, ezt mondja az Úr, Izraelnek Istene, és azt, aki ruhájára kegyetlenséget borít… Őrizzétek meg azért a szellemeteket…" (Malakiás 2:13–16)

Hóseás próféta szerint "a paráznaság elpusztítja a szívet" (4:11). A szív, a szellem az ember középpontját jelentik a héber nyelvben, legmélyebb énjét, igazi önmagát. Az isteni kinyilatkoztatás mélyebbnek látja a problémát, mint a legtöbb ember: az igazi én veszik el ilyenkor, "középpont nélküli" személyiségek keletkeznek.

A mózesi törvény azért büntette halállal a házasságtörést és a paráznaságot, mert jogalkotási alapelve az volt, hogy mindennek az legyen a büntetése, amit azzal a tettel okoztak ("szemet szemért, fogat fogért, életet életért"). Jól látható ebből, hogy a kinyilatkoztatás közvetve halált okozó tettnek látja a szexuális erkölcstelenségeket.

Ha valaki jegyben senkivel nem járó, szűz leánnyal hált, akkor elkerülhették a halálbüntetést, ha összeházasodtak, és: "nem bocsáthatja el azt teljes életében". Ez is mutatja, hogy ha már megtörtént az egyesülés, a szétszakadás elkerülésével még meg lehetett menteni a helyzetet. A mózesi törvény büntetéseit ugyan a keresztény értelmezés szerint ma már nem kell végrehajtani, de az értékrendje a cselekedetek megítélésében továbbra is Isten álláspontját tükrözi.

Vérszövetség

A próféta is külön kiemeli, hogy a feleség: szövetséges. Az egyesülés egy férfi és egy nő között történik, de túlmegy a nemi szerepeken, mivel – akár akarják, akár nem – a teljes ember vesz részt benne. A Biblia ezért a szexuális életet, azaz a teljes feltárulkozást, megismerést és a személyiségek egyesülését csak akkor tartja korrektnek és pozitív hatásúnak, ha előtte a két fél ugyanilyen mélységű tanújelét adja annak, hogy örökre egymáséi – és csakis egymáséi – akarnak lenni, azaz szövetséget kötnek, nemcsak mint férfi és nő, hanem mint két teljes ember, az élet minden területére vonatkozóan (így az öregedéssel a szexualitás megszűnése után is éppoly lényegi és tartalmas marad a kapcsolat). Csak ez az elkötelezettség jogosítja fel őket arra, hogy egymást a szexuális egyesülésben birtokba vegyék.
"a paráznaság elpusztítja a szívet", az igazi én veszik el ilyenkor, "középpont nélküli" személyiségek keletkeznek

Pál apostol egyértelműen leszögezi, hogy a személyiségek egyesülése akkor is megtörténik, ha a cél mindkét fél részéről csak a testi kielégülés keresése, paráznaság, vagy akár prostitúció (Korinthosziakhoz írt első levél 6:16). Ezt a Szentírás nyelvezete profánabb szóval "együtt hálásnak" nevezi, de a fent leírt probléma, az egyesülést követő szétszakadás szellemileg, lelkileg halálos sérülése ilyenkor is bekövetkezik, ha érzelmileg nem is olyan erőteljesen, de éppoly valóságosan.

Az ókori Izraelben általános módja volt a szövetségkötésnek, hogy megöltek és kettévágtak egy állatot, két felét egymással szemben helyezték el, majd a szövetséget kötő (a héber kifejezés szerint "szövetséget vágó") felek mindketten átmentek az állat részei között. A vér kiontása és ez a cselekedet azt fejezte ki, hogy a szövetségesek leteszik az életüket egymásért: meghalnak önmaguk számára, és a másiknak élnek.

Ez a jellege megvan a bibliai házasság szövetségének is: mindkét fél teljes lényét átadja a másiknak (és így a másikban, de már csak a másikban visszakapja önmagát, mondhatni, "egyet fizet, kettőt kap"), mindketten a másikért, a másikban élnek már, nem önmagukért.

De hát nem erre vágyik minden szerelmes? A Szentírás nem más, mint igazán komolyan vett romantika. János, a "szeretet apostola" szerint a szeretet az, amikor valaki az életét adja a másikért. Ez nemcsak a "hősi halálra" vonatkozik, hanem a jó házasság legalapvetőbb hétköznapi életelve, a boldogság titka.

Az egyik rádióműsorban, amely a témával foglalkozott, valaki félreértette ezt az elvet, és az egyház(ak) által diktált, külső kényszernek minősítette, amelyre szerinte nem lehet építeni. Valóban nem lehetne, ha külső kényszer lenne – csakhogy nem kell, hogy az legyen, hanem szívügy, szabadon meghozott, szerelemből – szeretetből, boldogan meghozott felnőtt döntés. Amelyre azonban egy másik ember az életének, sorsának alakulását bízza rá, ezért nagy felelősséggel, visszavonhatatlanul kötelez. De vajon működhet-e mindez a gyakorlatban?

Paradicsomi házasság

Jézus elválást ellenző véleményére a farizeusok arra hivatkoztak ellenérvként, hogy a mózesi törvény megengedi a válást (és hasonlóképpen a többnejűséget is). "Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy feleségeiteket elbocsássátok – szólt Jézus válasza – de kezdettől fogva nem így volt." (Máté evangéliuma 19:8) Ez a mondat a házasság legérzékenyebb, ma is leginkább aktuális kérdésének üdvtörténeti mélységét világítja meg.

Jézus véleménye szerint 1. az emberi szív természetes állapotában túl kemény a fent leírt önfeladáshoz, olyannyira, hogy 2. ezt még Isten is figyelembe vette a törvényadáskor, engedményt adva; 3. de mindez "kezdetben" nem így volt. A názáreti rabbi a bűnbeesésre utal: azelőtt Ádám és Éva nem voltak kemény szívűek, ezért egynejűségben és elválás nélkül képesek voltak boldog házasságban élni.

Jézus válasza és a mózesi törvény engedménye egyaránt tartalmazzák azt a feltevést, hogy a bűnbeesett ember viszont erre nem képes, ugyanis nem tud önmagából kilépni, nem képes a házassághoz szükséges teljes önfeladásra, legalábbis a szerelem érzelmi izzásának, eksztázisának csökkenésével idővel "visszaveszi önmagát" a másiktól. Ez a házasságok ilyen jellegű válságának valódi, legmélyebb oka. Jézus azonban a kezdeti állapothoz "fellebbez", és azt teszi követendő mintává.

Manapság sok vallástörténész azt állítja, hogy Jézus nem tartotta magát Messiásnak. A fenti mondat azonban ezt is cáfolja. Azáltal ugyanis, hogy az eredeti, édenkerti állapot minőségi követelményét, a teljes szeretetet újra számon kéri az embertől, visszavonva a mózesi engedményt, Jézus egyúttal azt is közli, hogy ő képes az emberi szívet visszavinni a bűnbeesés előtti, paradicsomi, tiszta szerelem és szeretet állapotába: erre pedig csak a Messiás lehetett képes a zsidó felfogás szerint, mert ez nem más, mint a házasság megváltása.

E megváltás beteljesületlenségét és a történelmi kereszténység kudarcát mutatja, hogy a kétezer éves, nyugati, zsidó–keresztény civilizáció során a nemzetek tömegméretekben még sohasem tudták megvalósítani a monogám és egész életre szóló – s emellett még boldog! – házasság eszményképét.

Nem igaz, hogy a házasság konzervatív érték: a múltban, a népi, a nemesi és polgári kultúrkörökben sem sikerült soha nagy számban megvalósítani: a házasságtörés, paráznaság csak némi képmutatással elegyedett, amint erről a népköltészet, a nemesi és polgári irodalom és történelem egyaránt tanúságot tesz.

A jézusi vélemény külső kényszerrel való vallási érvényesítése csak tovább bonyolította a problémát – ezért ideje lenne a bibliai Sekhem királyfi példáját követve immár "a szívéhez szólni a leánynak". Ő ugyanis először megerőszakolta Jákob lányát, és csak utána kezdett a szívéhez szólni, hasonlóan ahhoz, ahogyan a történelmi kereszténység tette ezt az emberiséggel. Az "édenkerti házasság" külső kényszerrel nem érvényesíthető, ezért dobja le magáról a szekularizált társadalom a monogám és egész életre szóló házastársi kapcsolat követelményét – amelyet soha nem is tett magáévá.

Adómentes házasság

Az elmúlt évszázadok kereszténysége egy másik területen is súlyosbította a már amúgy is zavaros helyzetet, ez pedig a házasságon belüli szexualitás kérdése. A katolikus tradíció egyes aszketikus pogány misztériumvallások szexualitás-ellenességét beemelte a keresztény hagyományba, és ettől a protestantizmusnak sem sikerült teljes mértékben mentesülnie – bár Luther sokat tett a házasságon belüli szex rehabilitálásáért, sajnos Kálvin szigorú öröm- és élvezet-ellenessége is megtette a hatását. Ezért a legtöbb európainak a kereszténységről alkotott képe egy prűd és szexualitásellenes vallást mutat.

A katolikus tradíció szerint a szexuális élet csak gyermeknemzés céljából legitim, egyébként házasságon belül is bűn. Ezzel szemben a Szentírás azt állítja, hogy a házasság egyik fő célja (!) a nemi örömből való részesedés. "Ne fosszátok meg egymást – mondja Pál erről a házasfeleknek –, hanem csak egyenlő akaratból, bizonyos ideig…" (Korinthosziakhoz írt első levél 7:3–5).

Az Ószövetségben az áll, hogy az, aki frissen nősült, "ne menjen hadba, és ne vessenek rá semmiféle terhet; egy esztendeig szabad legyen az ő házában, és vidámítsa a feleségét, akit elvett". (Mózes 5. könyve 24:5) A katonakötelezettség feloldásán túl tehát az ifjú házasok egy éves teljes adómentességet élveztek! Mégpedig azzal a céllal, hogy a férj a feleségét vidámítsa – ami a teológusok és rabbik egybehangzó véleménye szerint egyértelműen magában foglalja a szexuális örömszerzést is. (Rossz nyelvek megjegyezhetik, hogy ehhez a több otthon maradó, adóval nem elvont pénz is jó hangulati alapot biztosít. A zsidó tradíció szerint egyébként a férjnek első számú erkölcsi kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy feleségét szexuális kielégüléshez juttassa – amint azt a magát tréfásan a "szerelem prófétájának" nevező Shmuley Boteach rabbi a kóser szexről írt könyveiben részletesen kifejti.)

Ez aztán a családtámogatás! A házasság még gyermektelen szakaszában a bibliai felfogás óriási hangsúlyt tett a férj és a feleség teljes szellemi, lelki és testi egységének a megvalósulására, amely azután az erős családok alapjává, ezek pedig egy erős társadalom alapjává lehettek. (Javasoljuk esetleg a magyar törvényhozásnak is az adómentes "nászév" bevezetését, azzal a megszorítással persze, hogy csak az első házasságkötésre vonatkozzon, különben hazánkban sokan évente újra fognak házasodni…)

A kinyilatkoztatás nem prűd és nem szexualitásellenes. A történelmi kereszténység e melléfogása miatt az európai kultúrkör két szék között a pad alá esett, megtagadva a házasságon belüli szex pozitív, tiszta és áldásos voltát, élhetetlenné vált a keresztény házasságmodell, ez képmutatáshoz vezetett, majd pedig hozzájárult ahhoz, hogy a szekularizált társadalom ledobja magáról mindezt.

De ha a múlt nem is, a jövő még lehet a házasságé. Ehhez azonban nem elég a sohasem létezett régi értékekre való hivatkozás: a keresztényeknek ezzel kapcsolatban is az alapoktól újra kell gondolniuk a hitüket. (Ruff Tibor, Hetek)

A céltalan életek együtt sem sikeresek

Az emberek jelentős része ma nagyon elszigetelten éli az életét, a kollégáin kívül szinte nem érintkezik senkivel. Magányában tengődve alig várja, hogy szerelmes legyen – még ha ez nem is tudatosul benne –, így az első emberbe, aki közelebb kerül hozzá, beleszeret. Váraljai Kiss József ezt nevezi szalmaszál effektusnak, és szerinte ez jellemzi ma a kapcsolatok megszületését.

Egy szerelmes ember azonban nem látja reálisan a másik jellemét, sőt előfordul, hogy sokáig nem szerez tudomást még annak gyermekeiről sem. A kapcsolatok így persze hamar tönkremennek, ami frusztráltságot, kiábrándulást idéz elő a felekben.

A modern társadalmakra jellemző, hogy az emberek döntő többsége megfogalmazott célok nélkül éli le az életét. Ez visszatükröződik a párkeresésen is, többnyire nem igazán tudják megfogalmazni, hogy kit is akarnak valójában. A jövőképre vonatkozó kérdésre a válasz gyakran úgy hangzik, hogy békés, boldog családi életet akarnak élni: majd ülünk a szobában, fogjuk egymás kezét, és nagyon boldogok leszünk. Ennyi. Ez különösen a negyvenes nők tipikus válasza. Pedig a párkapcsolatok általában kudarcba fulladnak – de legalábbis nem lesznek boldogok –, ha bármelyik félből hiányzik a megfelelő önismeret és a kellő tudatossággal kialakított jövőkép.

"Tapasztalataim szerint akkor optimális a párkapcsolat – állítja a Mirolen stúdió vezetője –, ha az egyéneknek vannak céljaik, és ezek között a célok között vannak átfedések, még inkább, ha van közös tevékenységi területük."

Az elmúlt évtizedben a társkeresés célja is erőteljesen átrendeződött. Míg régebben jellemzően társat, társnőt, sőt még régebben kizárólag férjet, feleséget kerestek ezen a csatornán keresztül, úgy ma elsősorban a szexpartner-közvetítés a húzóág, majd ezt követi a társközvetítés, szabadidőpartner-keresés. Házastársat a jelentkezők mindössze 30 százaléka keres, ezeknek is többsége nő.

Biztos szemmel

A házasságközvetítésnek a zsidóság körében komoly tradíciója van – tudtuk meg a Györgyi Asszony Társ- és Házasságközvetítő Iroda vezetőjétől. Ez a tradíció évszázadokkal ezelőtt a kelet-európai népek között is meghonosodott. Gondoljunk csak a Hegedűs a háztetőn című nagysikerű filmre, amelyben Jente töltötte be a házasságközvetítő szerepét. Sadcheneknek hívták azokat a főként asszonyokat, akik házasságközvetítés céljából járták a falvakat, városokat, és vitték a híreket, hogy hol vannak eladósorban lévő hajadonok vagy nősülni szándékozó férfiak, illetve ki milyen vagyonnal bír. Kicsit tartottak is az emberek a sadchenektől, mondván, aki híreket visz, az pletykálkodik is, de mindettől függetlenül micvének, azaz jótéteménynek tartották azt, ha valaki fölkutatta azokat, akik házastársra vágytak, és ebben segítségre szorultak. Ha pedig létrejött a házasság, a hozományból honorálták azt a személyt, aki "összeboronálta" őket.

A házasság nem pótszer

Nagy hiba összetéveszteni a magányérzetet az egyedülléttel, és főleg egy házasságba menekülni a magány elől, mert ez kevés kivétellel keserű, csalódott, eleve elrontott házasságokhoz vezet – figyelmeztet dr. Mlinarics Edit, a Józan Élet Keresztény Egészség-, Család- és Ifjúságvédő Egyesület munkatársa.

A nők eleve nehezebben viselik az egyedüllétet férfitársaiknál, a házasság azonban nem problémamegoldó eszköz, annak önmagáért, a felek összetartozása miatt kell megköttetnie. (Szűcs Emese, Hetek)

 

Az igazi szerelem vár

Több mint egymillió tagja van már annak az 1993 áprilisában útnak indított keresztény ifjúsági mozgalomnak, amely a házasság előtti szexuális kapcsolattal szemben szállt síkra. A tinédzserekből és huszonévesekből álló tagok mindegyike a következő nyilatkozattal vált az Az Igazi Szerelem Vár (TLW) elnevezésű demonstráció résztvevőjévé: "Hiszem, hogy az igazi szerelem vár, ezért elkötelezem magamat Isten felé, magam felé, családom felé, barátaim felé, az eljövendő társam felé, és leendő gyermekeim felé, hogy szexuálisan megtartóztatom magamat a mai naptól fogva addig a napig, amíg egy bibliai házassági szövetségbe nem lépek."

A mozgalom – mely dél-baptista hívők kezdeményezésére indult – felekezetközi, sikerét mutatja, hogy egyre több egyház, gyülekezet vezetője csatlakozik hozzá, természetesen "nyájának" fiataljaival együtt. A kimutatások szerint azoknál a tinédzsereknél, akik ilyen módon is elkötelezik magukat a tisztaságra, 34 százalékkal kisebb a valószínűsége annak, hogy szexuális kapcsolatot létesítenek a házasság előtt, mint azoknál, akik nem fogadnak szüzességi fogadalmat – állítja az egyik legnevesebb amerikai szociológiai magazin.

Szervezeteik szülők számára is adnak tanácsot, hogy miként segítsenek tinédzserkorú gyermekeiknek, elsőszámú "megelőzési technikaként" azonban mindenütt a családi élet fontosságát hangsúlyozzák. (Life Way)

 

Mikor házasodjunk?

A jó és hosszú távú házasságot a felek életkora nagyban befolyásolja – állítja Dr. Neil Clark Warren keresztény pszichológus. Társadalomtudósok ugyanis úgy találták, hogy azok az emberek, akik túl fiatalon házasodnak, ritkán elég felkészültek a házas szerepre. A fiatalok Warren szerint nem tudják sikeresen megválasztani házastársukat, ha magukat sem ismerik elég jól. "Amíg nem tudják identitásukat precízen és részletesen meghatározni, addig nincsenek abban a pozícióban, hogy megtalálják azt a személyt, akivel az életüket le akarják élni" – vallja a szakember.

Új könyvében kifejti, hogy az angolszász kultúrában ez az identitáskeresés az élet első 25-28 évét veszi igénybe. Az önazonosság kiformálódása nem teljes mindaddig, amíg az egyén nem különül el érzelmileg a szüleitől, és nem fedezi fel saját egyedülállóságának részleteit.

Warren rámutat, hogy a válások száma a 21–22 éves korban házasodottak között pontosan duplája azokénak, akik 24–25 évesen kötnek házasságot, a húsz év alatti házaspárok között pedig lesújtóan magas ez a számarány: 80–85 százalék. A felek húszas éveinek közepén kezdődő házasságok statisztikailag stabilabbak, mint az annál korábban megkötöttek. Ez persze számos tényezőtől függ, mondja a szakértő: érettségi szint, a megélhetés megteremtésének képessége, tanulmányi előrehaladás és így tovább.

A felmérések azonban azt mutatják, hogy azok a házasságok a legstabilabbak, amelyek 28 éves korban kezdődnek. A tanulmánykötet szerint a húszas évei közepe előtt a legtöbb fiatal felnőtt még nem határozza meg céljait és szükségeit, "még nem volt elég ideje, hogy megtanulja, hogyan legyen független, még nem nőtt fel, hogy önmaga legyen, egyszerűen több élettapasztalatra van szüksége" – állítja Warren. A szerző konklúziója: a legtöbb fiatal korai kapcsolatában túlsúlyban van a fantázia, és kevés a valóság.

(Új Exodus)

 

 

És még egy érdekes dolog:

hvg.hu/egeszseg/20090730_valas_egeszsegi_allapot_kutatas.aspx

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Leánykérés

(idmakai, 2009.01.28 12:42)

A fentiekhez egy kis történet az életemből.

Leány kérés 24 évesen!

Tizennégy éves kora óta ismertem és tizenhat éves korától udvaroltam neki. Közbejött a katonaság és az 56-os felkelés. Ő húsz éves volt, én huszonnégy. A biblia kifejezésével élve, még nem „Ismerém” őt. 1957 tavaszán Margit szigettel szemben ültünk a budai rakparti park padján, és én elővettem minden bátorságomat, hogy ott meg kérem a kezét.
Halálos komolysággal elkezdtem mondani, hogy egy életbevágó nagyon fontos dolgot akarok mondani. Magam elé nézve, fejemet a földre szegezve adtam elő mondókámat, majd rá néztem és láttam, hogy mozdulatlan arcán ijedt döbbenet és folynak a könnyei szótlanul. Amikor kimondtam, a végszót, hogy kérem, legyen a feleségem, az arca felderült és egy boldog mosoly jelent meg az arcát. Némi faggatózás után bevallotta, hogy azt hitte, hogy a szakítást akarom bejelenteni, olyan drámai hangon és gyászosan vezettem be a leánykérést.
Azzal mentettem ki magamat, hogy még nincs gyakorlatom a leány kérésben. Azóta is boldog házasságban élünk, „és a férfi megismeré az ő feleségét és lőn három gyermekük és az ő gyermekeik is megismerék az ő házas társukat és lőn öt unokánk!”