Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kérdések, amelyekre válaszolnunk kell

2009.08.21

Dr. Csernus Imre leplezetlen őszinteséggel szegezte kérdését debreceni hallgatóságának:

 „Mióta él boldogtalan párkapcsolatban?
  Miért tűri a megaláztatást a társától?
  Miért nem tud felnézni a párjára, és erről miért nem beszélgetnek?
  Miért elégszenek meg a látszatmegoldásokkal?
  Miért hazudnak egymásnak?”

A szakember szerint a szülők álságos, képmutató, hazug játszmája nemcsak a gyermekek életét bélyegzi meg, de a felnőttekét is, komoly önértékelési zavarokat, testi-lelki betegséget előidézve.

A gyermek pedig mindennek szem- és fültanúja, s egy idő után – a szülők nagy meglepetésére – hiába próbálják őt szép szóval nevelni, a minta már előtte van. Beleivódik a személyiségébe, és gyakorta kiábrándulva fordul el a saját anyjától, apjától.

Hiteltelenné válik a szó, a követelés, a kérés, ha nincs mellette valódi példamutatás, szerető gondoskodás és figyelem. Mert a gyerek mintákat tanul, utánoz, példákat követ.

Csernus doktor kiemelte az önbizalom fontosságát, ami azt jelenti, hogy az ember jól megfontolva bele mer menni olyan kihívásokba, amiktől fél. Ez erősíti a személyiséget – nem pedig a megfutamodás –, és újabb erőt ad a későbbi megmérettetésekhez.

Ha viszont gyáva az apa, nincs önálló véleménye, nem tölti be a családfői szerepet, netán iszik, és mellette egy besavanyodott, veszekedős, szeretetlen vagy épp elnyomott, lelki fájdalmaktól szenvedő feleség áll, ez a negatív családmodell, a gyávaság marad a gyermek emlékezetében.

Mindennél fontosabb, hogy saját magunkat szeressük és elfogadjuk, ezenkívül követhetően, őszintén rendezzük konfliktusainkat.
Ha ezt látja az utód, felnéz a szüleire. Ha hazugságban él, hiába lesznek gondjai serdülőkorában vagy később, sosem fog tanácsot kérni gyenge személyiségű szüleitől.

Igaz, a veszély ennél nagyobb, mivel a problémáit maga sem tudja megoldani, és egy idő után ő is, akárcsak a szülei, önbizalomhiánnyal küszködik majd. A pszichiáter szerint az így cseperedő fiatalok alkotják a jövő elveszett generációját.

A doktor tapasztalata szerint a hitelessé váláshoz elengedhetetlen a következetesség, még akkor is, ha ez olykor lemondásokkal vagy lelki fájdalommal jár.

A célt kell helyesen kitűzni magunk elé, és annak megfelelően őszintén, játszmák nélkül, következetesen élni az életünket.