Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Menekültek egy izraeli anyaotthonban

2009.05.15

 Menekültek egy izraeli anyaotthonban

Egy év alatt több mint hétezer afrikai érkezett az egyiptomi határ felől, és keresett menedéket Izraelben. Keresztények és arabok, főként Szudánból, Eritreából, de egyre többen jönnek Nigériából, az Elefántcsontpartról és Kongóból is, mind azért, hogy állandó tartózkodási helyre és biztonságra leljenek. Izrael pedig egyelőre tanácstalanul áll a folyamatosan növekvő emberáradat előtt.
Van azonban néhány ember, aki ilyenkor is tudja a dolgát. A galileai hegyek között, egy eldugott kis drúz faluban, izraeli és külföldi önkéntesek munkájának köszönhetően a Carmel Otthon tizenöt menekült asszonynak, harmincöt gyermeknek és csecsemőnek nyújt védelmet. Ritának, a menedékház vezetőjének kérésére azonban az intézmény pontos helye, az interjút adók eredeti neve és képe nem jelenhet meg az ott lakók védelmének érdekében.
Miért pont Izraelbe akarnak eljutni ezek a többségében muzulmán emberek?
– Keveset beszélnek erről a nyugati médiában, de Izrael gyakran az el­sők között van, amikor a világ valamely táján valamilyen humanitárius segítségre van szükség. 1977-ben egyedül Izrael volt hajlandó segíteni azokon a hajón rekedt, kétségbeesett vietnami menekülteken, akik már az éhhalál szélén voltak. 2001-ben egy nagy indiai földrengést követően Izrael küldött először mentőcsapatokat, és a 2004-es cunami után is Izraelből érkezett meg az első segélyszállítmány Ázsiába.
Most azzal a súlyos döntéssel kell szembenézniük, hogy ha megnyitják az utat az afrikai menekültek előtt, csak Egyiptomból milliók akarják majd követni őket.
A kétségek ellenére Izrael így is több mint hatszáz, a népirtást túl­élő darfuri menekültnek adott egyéves ideiglenes tartózkodási engedélyt, és körülbelül kétezer eritreai kapott féléves, munkavállalásra is feljogosító vízumot. Az ideérkezők többségét nem utasították ki, de a jelenlétük nem is legális, a hatóságok „ideiglenes vagy vitatott” státusszal illetik őket.
Hogyan kerülnek ide a szükségben lévők?
– Az intézményt eredetileg olyan nőknek szántuk menedékül, akik személyes, anyagi vagy családi problémákkal küzdenek. Az otthont 2004 januárjában nyitottuk meg, és azóta anélkül, hogy bármilyen hirdetést feladtunk volna, vagy magunk kerestük volna meg az áldozatokat, a segítségre szoruló, sértett, megtört nők folyamatosan érkeznek hozzánk. Olyanok, mint Mareena, egy kolumbiai munkás, akit a rend­őrség speciális védelem alá helyezett a bírósági tárgyalások idejére, mivel az élettársa meg akarta ölni.
Aztán itt volt Katya, egy ukrán bevándorló három kisgyermekkel. Amikor hozzánk érkezett, éppen terhes volt. A férje addig verte, amíg öngyilkossági kísérletre szánta el magát. Nastia szintén bevándorló, tizenöt évesen került hozzánk, terhesen.
Rouja arab, kábítószerfüggő és prostituált volt. Jana is a prostitúció elől menekült hozzánk, hogy új életet kezdjen. Almaz egy etióp bevándorló, aki azután vált alkoholistává, hogy a férje elhagyta őt és a kislányukat. Jachinte indiai takarítónő, akit a munkaadója mint rabszolgát tartott fogva. Nina egy izraeli lány, akit megerőszakoltak, és így esett teherbe. Asi egy arab anya két gyönyörű ikerlánnyal, egy sötét éjszaka kopogtatott be az ajtónkon, mivel a bátyjai megverték, és halálosan megfenyegették válása miatt, mondván, hogy ezzel „szégyent hozott” a családjukra. Ő még most is velünk van, mert egyelőre nem találtunk biztonságos megoldást kritikus helyzetére. A menedékház különlegességét tehát az adja, hogy az ajtónk nyitva áll az egész izraeli társadalom előtt – legyenek azok zsidók, arabok, bevándorlók, menekültek vagy vendégmunkások.
Mikor kezdtek érkezni az afrikai menekültek?
– Először 2006 márciusában keresett meg bennünket a bevándorlási ügyekért felelős rendőrség és a határőrség, hátha magunkhoz tudnánk venni egy szudáni asszonyt és a hatéves kislányát. Ő volt a harmadik szudáni személy, akinek sikerült átjutnia az egyiptomi határon. Sokan megpróbálták előtte is, de csak kevesen élték túl. Ha mi nem tudtuk volna elhelyezni, akkor börtönbe került volna, a kislánya meg nevelőintézetbe. Így kez­dődött utazásunk a menekültek világába, és az arra tett kísérletünk, hogy átsegítsük őket azokon a nehézségeken, amelyekkel Izraelben találják szembe magukat. Hogy mit hoz a jövő, ekkor még teljesen ismeretlen volt számunkra.
Aida után jött Rogia, egy tizenkilenc éves muzulmán lány, aki néhány nappal azután szült, hogy átlépte a határt. Egy szudáni börtönben tartották fogva, és kínozták egyetemi „államellenes” tevékenysége miatt, amíg el nem menekült. Traumatikus állapotban volt, amikor megérkezett. Aztán Taznim, egy másik muzulmán, akinek akkor kellett elhagynia az országát, amikor politikus férje megtagadta a kormány utasítását. Utána érkezett két anya a nuer törzsből, gyermekeikkel és terhesen, miután az éj leple alatt sikerült a sivatagon átkelniük, nem tudva, mi vár rájuk.
A szudáni drámát sokan ismerik, de miért menekülnek az eritreai lakosok is ilyen nagy számban?
– A legtöbb eritreai fiatal megpróbál elszökni az eritreai rendszer által kiszabott kényszermunka és határozatlan idejű katonai szolgálat elől, ami minden tizennyolc és ötven év közötti férfira vonatkozik. Olyan esetről is hallottunk, amikor valakinek tizenhárom évet kellett a hadseregben letöltenie. Csak az elmúlt nyolc évben eritreaiak tízezrei keltek át a Szaharán mezítláb, Európa felé tartva Líbián, Máltán vagy más országokon át.
Tavaly nyáron az egyiptomi hatóságok százakat utasítottak vissza Eritreában, az ő sorsuk máig ismeretlen. Nálunk is van egy eritreai asszony, akinek keresztény hite miatt kellett elmenekülnie. Először illegálisan jutott egyiptomi vízumhoz, ahonnan öt év után kellett továbbállnia. Közben férjhez ment egy etióp származású férfihez, született egy kislánya, és most épp kilenc hónapos terhes. A férjét kiutasították Egyiptomból, vissza Etiópiába, ahol jelenleg nem tud vízumhoz jutni. Amikor az asszonyt és gyermekét embercsempész beduinok eljuttatták az izraeli határra, még nem tudta, hogy kisbabát vár, és hogy a férjét évekig nem láthatja majd.
Mi lesz ezeknek az embereknek a sorsa?
– A menedékházat egy messiáshívő zsidók által üzemeltetett izraeli nonprofit szervezet tartja fenn, az államtól semmilyen segítséget nem kapunk, az anyagi fedezetet magánadományokból teremtjük elő. A menekültek igazi áradata csak 2007 májusa óta kezdte elönteni a határainkat, míg a kormány tanács­talanul figyeli, ahogy ezek a hazátlan emberek ide-oda vonulnak az
országban. Néhányuknak sikerül munkát találnia hotelekben vagy letelepedni egy kibucban, a kevésbé szerencsésekre börtön vár. Mi pedig folytatjuk azoknak a nőknek a befogadását, akiknek a férjeik jelenleg is Egyiptomban vagy ismeretlen börtönökben vannak.
Az elmúlt évben hét kisbaba szü­letett nálunk. Nemrégiben jött hozzánk egy eritreai asszony, akit a radikális iszlám kormány rendelkezésére kínoztak meg és börtönöztek be. A legtöbb asszony máig nem tudja, hol van a férje. Hetek és hónapok telnek el, de ők kitartóan hisznek benne, hogy férjeik egyszer kiszabadulnak, és akkor majd újrakezdhetik közös életüket.
A legnehezebb számunkra eldönteni, hogy kit fogadjunk be, és kit küldjünk el, mert sajnos már többen jönnének, mint amennyi ember számára helyet tudunk biztosítani. Ezenkívül előfordulnak összetű­zések is a különböző törzsekből származó asszonyok között. Sok figyelmet kell fordítanunk arra, hogy elkerüljük a nagyobb konfliktusokat.
A célunk az, hogy egy olyan menedéket nyújtsunk ezeknek a nők­nek, ahol otthon érezhetik magukat, mint egy családban, ahol melegséget és szeretetet kapnak, ahol megtalálják azt a biztonságot, amit nem kaptak meg saját hazájukban.

A.J.